könnycsepp bejegyzései

gondolatok a buszon ülve

 ha az ember mindig boldog, mosolyog, nevet, minden percben csak izeg mozog, egy pillanatra se tud leállni, mert éélvezi az életet,t mindenen tud nevetni, mindennek tud örülni, azion az emberen látszik a legjobban, mikor vmi ott mélyen igazán bántja, egyszerűen képtelenség egy ilyen embernek eezt az állapotott teljese mértékben álcáznia, hiszen, már ha egy pillanatig nem úgy viselkedik ahogy szokott, az a megszokott életvidám felfogásban telik az az egyetlen pillaant, máár érzehtő, hogy itt vmi baj van, DE mikor már ez az ember őgy van vele, hogy nem tudom, és nem is akarok álca mögé búkjnia, akkor jönnek a kérdések hogy miért vagy ma ilyen, mi történt? mi bánt? és ekkor azzal a szomorú éss lehetetlen helyzettel találjuk magunk szembe, hogy igazából, maagm sem értem honan  ered eez aaz érzés bennem, csak vaan, megmagyarázhatatlanul csk ott van bennem, ami ellen mit lehet tenni? éss ha ezt mondom az aggódó embereknek, akik várják a válaszomat, hogy mi is bajom, nem fogják érteni, nem tudnak ezzel az információval mit kezdeni, nem tudnaks emmi bíztatüval előrukkolni, ami lehet igazság lenne vagy hazugság, dee vígasztaló, az biztos. De végül iss addig nyaggatnak, hogy mágis vmitt mondjak,  és akkor talán vmi beugrik, de az egyzser biztos, hogy a legelenyészőbb dolog, ami zavaró az életemben, ez lesz a válasz,.... a vígasztaló szavvak amúgy csak annyi a baj, hogy, nem aa teljess igazsáág, téyleg ezek arra szolgálnak, hogy megnyugtassuk aaz embert, mert igazából nem tdujuk mi zajlódik le benne, de érzzeük hogy vmit kell mondani, de míígy nem érzed, nnem értheted meg soha, jó ha ott vagy mellette, támogatod, de, soha nem értheted meg teljesen.

olyan emberke közt akik tudják mit akarnak, magabiztosak, törekvők, okosak, egy idő után máár neem érzem magam oylan különlegesnek, és szerencsésnek, lassacskán rájövök, hogy akit magamról hittem, ki vagyok, az a szerencsés, egyedi, kreatív, okos, ember nem is én vagyok, mert én csak oylan szeretnék lenni, de mivel eddig ebben a tudtaban éltem hogy az vagyok, ezért ezekért a dolgokért nem is tettem, mert azt hittem megvannak bennem, így meg... egyszerűűeen félelmetes, amikor erree rájön az ember,  mert eddig votl magamról egy kép, és az mikor hirtelen megdől.. azt hittem nem vagyok olyan befolyásolható az emberk szava miaat.. tévetdem.. mert eddig az a lány voltam, aki mindennek örült, a szélnek, az esőnek, a hidegnek télen, a melegnek nyron, a csípős téli levegőnek egy egy hideg este, egy szikrázó kellemes tavaszi napnak, amikor miden olyan új, gyönyörű, friss, az örge ősznek, a lombhullatól levelének, a színeknek, a sétáknak, amikor érzem hogy egy könnycsepp ami végig fut az arcomon a hideg szél ráfagyassza, és szél a hajammal is táncot lejt, .. én midn ezt imádtam, értékletem, .. dee,nem tudom, lehet mintha máár nem így lenne?! a húság, és a társadalom berögzült ostoba elvárásai meggyilkolják az emberekben az ilyan fajta szeretettt ezekben az egyszerű jelenségekben.