egy kis zene mára.

Oceansize - i am the morning

http://www.youtube.com/watch?v=uXKoHpFhRCw&feature=related

gondolkoztam.

csak nézek magam elé, amennyire a könnyeim engedik.

borzasztóan fáj, ennyire rosszul még soha nem éreztem magam. úgy érzem végem van. összetörtem. feladtam mindent.  nem tudom mit mondhatnék.

...

nézz a szemembe és úgy mond hogy csak barátok vagyunk. semmi több, és ez soha nem is fog változni, mond kérlek. mert amik eddig történtek velünk, mást sugalltak. én mindig elnéztem ezek felett. nem akartam hinni semmiben, megmaradni barátoknak, így akartam. mond, hogy soha nem akartál megcsókolni egy percig se, mond, hogy mind csak ártatlan vicc volt, mikor velem tervezted a jövőd. mond hogy mind csak apró füllentés volt, mikor azt mondtad én kellek neked. mond, hogy ne vegyelek komolyan, Soha. mond, hogy képes vagy nélkülem élni és egy percig sem érzed rosszul magad emiatt.

de ne mond Sohatöbbé, hogy Szeretsz! nem akarok ilyen hazugságokat hallani. Ne mond, hogy szükséged van rám, és hogy hiányoztam. Ne kérj bocsánatot semmiért. Ne légy féltékeny egy srácra se, akiről mesélek neked. Ne foglalkozz a szerelmi életemmel. Ne tedd ezt velem.

instabil minden.

Éreztétek e már, hogy a semmiből, vki csak mesélte mi történt vele, és a szívedbe mart vmi, de úgy igazán, és elkezd ez a belső vmi húzni, vonszolni, csak rángat, és lopja, szívja ki belőled az erőt.

és ez olyas fajta erő, ami teljesen legyengít és egy olyan állapotba kerülsz, hogy a könnyek törnek elő szemedből, amik megállíthatatlanul hullanak, és közben elgondolkozol, mert még van ennyi lelkierőd, elgondolkozol mindazon miért történhetett ez, mi váltotta ezt ki belőled.

és akkor eszedbe jutnak dolgok, eszedbe jutnak olyasféle gondolatok, amelyek eddig is ott voltak benned, eddig is bántottak, de most mintha a világ összes szívfájdalmával együtt vegyülne, és engedne utat magának.

és csak jön, hullik, már-már záporozik a könny, a sírás és mégsem tudod miért, egy dologban vagy egészen biztos: rettentően fáj, félsz, és fogalmad sincs róla, hogy ez valaha el fog e múlni..

majd egyszer csak megnyugszol, hirtelen megállsz, leállsz, a könnyek elhalkulva még végig folynak az arcodon, végül a mellkasodra hullik az utolsó csepp is amellyel végső helyét elfoglalja. ... elbambulsz, csak nézel magad elé, hiszen próbálod felidézni, mi és miért történt, keresed a választ, de mint eddig se, most se fogod tudni, hiába lenne oly egyszerű. egyetlen dologban leszel biztos, hogy lelkileg mennyire erős és egyben félelmetesen instabil is vagy.

aztbeszélikarrafele.

Állítólag, ami egyszer megtörtént, azon már változtatni nem lehet. És ez így is van. Miért is akarnánk bármit is megváltoztatni? Semmi értelme nem lenne, hiszen, minden "hiba" vagy jó dolog amit az életben elkövetünk, az segít azon az úton maradnunk, amik mi vagyunk, ahol járnunk kell. Mégis, sokszor van úgy hogy inkább, vmi ne történt volna meg, mert akkor nem tudnám azt, és nem is érezném azt amit most, miután már megtörtént. Pedig emnnyivel egyszerűbb lenne .-gondolom én, mintha bármit is tudnék az életről.. mintha bárki ilyen idősen bármit tudna..sz*rt se tudok, és lehet épp ezért, akarom azt, hogy az az eszméletlen élmény inkább ne lett volna, mert akkor tudatlanul élhetnék, és az életkuszaságát, e nélkül bogozhatnám ki..biztosan nehezebben jutnék el egy egy döntéshez, mint így tudva, de kevésbé lenne fájdalmasabb, mert nem két irányba szakadna a szivem, hanem csak egy irányba haladna folyamatosan ( de ez már megszokott).

Szóóval a lényeg, (...) mi is lenne itt a lényeg? Talán az, hogy én igazán, odaadóan szerettem eddig vkit, mellette voltam mindig mindenben, elnéztem, ha épp bunkó volt velem. Most viszont, találkoztam egy olyan emberrel, amilyen személy lehetne mellettem, amilyen embert (azt hiszem, ez nem nagyképűség) megérdemlek. Válhatna ez új szerelemmé, de valószínűleg nem fog azzá válni, hiszen nincsenek meg a kedvező körülmények (bezzeg a másikkal..) így csak egy kedves emlékként marad meg számomra, ami így egészen bánt, és fáj, hogy nem lehet jövője.

u.i.: viszont azt az embert, akit eddig szerettem, sem tudnám csak úgy elfelejteni, valószínűleg nem is fogom, és nem is fog múlni amit iránta érzek soha. maximum csak elnézhetek felette, mintha ott se lenne.

barátság vagy szerelem?

valaki igazán megmondhatná  illetve elmagyarázhatná nekem mi is ez a helyzet.

vagyok én. és van ő. vagyunk mi,.. akár igen mondhatnám magunkat nemes egyszerűséggel "mi"-nek, de vhogy az már vmi konkrétumot jelentene, amit érzek is néha, hogy meglenne, de mégsem vagyok benne biztos, majd eltűnik.. szóval maradjunk annál hogy én és ő.

én szeretem őt, tisztán, hibáival együtt, tökéletes harmóniában. vágyom a közelségére, ha sokáig úgy van, hogy nem tudunk találkozni, szenvedek a fájdalomtól, amivel magamban próbálok küzdeni, de a hiánya legyűr sokszor. elfogadom, őt magát, tényleg maga miatt, a személyisége, a kisugárzás, az egész egyéne miatt szeretem menthetetlenül. Néha elgondolkozok, hogy ez valaha elfog e múlni, elfog e tűnni bennem ez az érzés? megfog egyszer törni? Vége szakadhat bármikor is? .. most úgy érzem, hogy nem, Soha. .. de viszont rettegek is attól, hogy mi lesz velem ha mégis bekövetkezik e? .. mi lesz velem enélkül a tiszta érzés nélkül?

ő szeret engem, nem tudom menyire, milyen érzésekkel, de azt tudom, hogy szeret. ebben biztos lehetek, úgy érzem. hiszen szeret velem lenni. hiányzok is neki, nem is olyan ritkán, nem is olyan kicsit.

imádunk egymással lenni. fura mód, minél közelebb vagyunk egymáshoz , annál messzebb állunk egymástól. (most ezt megkérdőjelezhetné, bárki.. de így van. ez tény.) neki mindig van valakije.. én meg mindig ott vagyok neki, vele vagyok, gondoskodok róla, hiába van vkivel épp együtt. .. de ez sokáig nem mehet tovább.. szerintem. ..

...

Érdemes lenne egy igazi erős kötődésű barátságot feláldozni a szerelem jegyében? ...mert ha rosszul sül el a dolog, akkor lehet hogy oda lesz a barátságnak is.. amiről mondjuk lehet azt mondjuk, hogy ááh dehogy is, ugyanúgy megvagyunk mint előtte, de nem, vmi kis csorba lesz, amit nem lehet csak úgy kiküszöbölni..

de tényleg, bárki olvassa ezt, valami gondolatot ehhez szeretnék kérni, tanácsot.. :/

címtelenül.

*Írd ki magadból a problémáidat! Mind azt ami bánt! Hidd el könnyebb lehet, Talán írásban könnyebben ki tudod adni magadból a bonyolultabb gondolataidat.. Meglehet.*

Félek. Féltelek és önmagam is Féltem az újtól, ami várhat ránk. Arra, hogy ha én most megteszek egy lépést egy új irányba, akkor köztünk egyre nagyobb űr keletkezik, amit nem, nem csak én okoztam, hanem te is! Te is benne voltál a keletkezésében! Hiába voltál mellettem, velem,.. sokszor vhol máshol jártál fejben, mert sok mindenre kell egyszerre figyelned. Ezt meg is értem, De vhol ez csak nehezíti a dolgokat köztünk. Mert együtt vagyunk olykor, de mégsem. Elszakadni viszont, nehezen tudunk csak. Elképzelhetetlen, hogy legyen olyan nap, hogy ne találkozzunk. Ijesztő lenne ha nem tudnánk találkozni. Hiányoznánk egymásnak. Nem is kicsit.

Azt mondjuk barátok vagyunk, úgy is gondoljuk, úgy is viselkedünk legtöbbször, de, ez tényleg barátság csupán?

Bár, ha belegondolunk, mind ez igazán lényegtelen, az élet szempontjából. Miért fontos mindent felcímkézni? Mondjuk úgy, egy erős kötelék van köztünk, és pont. Semmi komolyabb megfogalmazás, ami bármire is feljogosítana minket, vagy bárkit rajtunk kívül. Csak fontosak, és nélkülözhetetlennek vagyunk egymás számára.

..fáj a szívem érted ma.

fáj a szívem érted.

Minden elkapott pillantásodért, a tekintetedért, ahogyan a világot figyeled. Félelmetes, még számomra is, mennyire igénylem a közelséged, és mennyire nehezen viselem, mikor látom, nem én vagyok az egyetlen, akit (ezzel a számomra nagyra tartott, és fontosnak érzett) pillantásokkal kitüntetsz. Pedig sokszor abban a tudatban éltem, ezeket csak én kapom tőled, de, .. amint látszik, ez nagyképsűég lett volna a részemről.

Szeretem azokat az apróbb érintéseket, amikor hirtleen megfogsz, odabújsz hozzám, megölelsz.

Imádom a dilis megnyílvánulásaidat, amikor érzed, most itt a helye és ideje, mert vhogy a kedvemet fel kell dobni vmivel, vagy ha nincs is rossz kedvem, de te képes vagy arra hogy még jobb kedvre deríts, a sok hülyeségedtől.

nem tudom mi lehet ez, ezek az érzések mellyek bennem erősek kavarognak, és nyugodni nem hagynak.Nem, nem akarom hogy az legyen, .. de nagy rá az esély..

Ez lenne a szerelem? Mikor fáj a szívem érte a nap minden percében, ha már kicsiit messze van tőlem, Mikor aggódok érte, hiszen nem tudom mi van vele, Mikor megszeretném minden rágalomtól és sértéstől óvni, éss Mikor már az álmaim megszokott szereplője. .. szeretem benne minden hibáját, és ezeket meg sem akarom változtatni benne, mert ezektől a hibáktól lesz ő az aki, és ő így Tökéletes. :)

psszt, most ne...

Ne zavarj, mert most épp az illúzióm összetört darabkáit szedegetem össze magamban, mert ma ismét bebizonyosodott az a tény, hogy Szerelem nincs, vagy csak illúzió, és most az utóbbi nyerte a csatát.

 Gyönyörű módon,amit építgettem magamban, hazugságokból és reménykedő gondolatokból, egy délután, egy kedves,érdekees, tökéletes baráti délután alatt megdőlt, széttört, egyszerűen meghalt...

 Vége, nincs tovább, ennyi volt.

 Most ezeket az aprócska darabkákat, amik most, mint apró üvegszilánkok, a szívembe vésődve, a múltra fognak emlékeztetni a jövőben, ezeket próbálom összekapargatni, hogy majd vissza nézve kevésbé fájjon egy-egy így okozott seb szívem eldugott zugaiban.

és most valaki merjen csodálkozzni, miért utálok szerelmes lenni, vagy megszeretni bárkit is.

Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.

Nem akarok most semmilyen kapcsolatba sem bonyolódni, senkivel, nem akarok msot egyszerűen pasit az életembe, aki be kavarhat vmi érzelemmel az életembe. Eddig vártam rá, esélyem is volt, de kitudja, lehet hogy én, leeht hogy ő, de a lényeg hogy ellet szúrva, most meg, ott vagyok, hogy nem kell, most nincs szükségem rájuk.

Az alapvetően is összekavart gondolatok bennem, bőven elég számomra, szóval, van nekem mit kigobozni. Most magamat akarom megismerni. Lehet, alakítok a stílusomon, mert észre vettem, nem csak én, hanem a körülöttem lévő emberek is, hogymár nem vagyok az aki eddig voltam, kihalt belőlem vmi, vmi vagy vki bennem egy értékes, egyedi dolgot meggyilkolt bennem, egyszerűen elpusztította, és ez baromira nagy hiány érzetet kreált bennem, amin változtatni kell.

A másik dolog meg.. hűű, olyan kis démonjaim vannak, amiktől vhoyagn megkell szabadulnom, ez a két izgő mozgó vmi, ami néha átveszi rajtam az irányítást Indulatosság, és Túlságos Őszínteség. Igen szépen megkeserítik az életemet, és a körülöttem lévőkét is, amit borzasztóan sajnálok, mert nem akarok senkit se megbántani.:/ Szóval Fegyverre FEl! :D Nem adom fel, vissza fogom szerezni a régi , igazi énem, tudom, Muszály:)

Van még egy örök kérdés, gondolkodjak, ne gondolkodjak..Túlsokat gondolkozok. Bár, az is fontos,( ami annyira alapvető) hogy azt se mindegy hogy mi az amin gondolkozok.Egy ember, aki igen sokat jelent, hozta fel ezt nekem, meglepődtem, de igaz van, és még sok más dologban is..:) hálás vagyok neki ezért, nagyonis..:)de nem csak neki, hanem midenki másnak, aki bátorít, néha-néha felpofoz egy egy alapvető és egyértlemű mondttal, és felébreszt, aki, hisz bennem, aki velem van jóban rosszban, meghallgat,látja azt az embert aki valójában vagyok..:) Szeretlek titeket..:):)

akarok tudni viszont szeretniiii

be vagyok zárva.

Több féle kéépen is. Bevagyok zárva, ebbe a lelkiismeretes, rettegő testbe, ami megakadályoz olyan dolgokban, amikre vágyok ott legbelül. Amikor már készülnék vmire, amiree igazán vágyok, valami vissza ránt a földre, de hogy képzlei?! mit csinál? ncisn joga ehez.. Másrszért epdig be vagyok ebbe a státuszba, ebbe a városba, ebbe az elfogadott rendszerbe zárva, Ki Akarok TÖRNI, nem bírom így sokáig, el akarok menni, .. és igen céljaim nincsenek konkrétak,  de ugye evés közben jön meg az étvágy.. vagyis, tudom, hiszem, Érzem ha egyszer elindulok céltalanul bolyongok egy darabig, de aztán megtalálom majd az utam, azt a célt amit el szeretnék majd érni minden egyes legyalogolt túra során. Harmadrészt peid, ebbee aa rohadt szar érzelmi állapotba vagyok úgy bebörtönözve, gyűlölöm ezt az érzést,  (most jönnének a káromkodások de inkább uralkodok magamon.) szerete e vagy sem, Nem AKAROM szeretni, de mint ahogy a jó anyánk mondaná egyéb kis zavaró helyzetre: Nem akarás kérdése ez az egész... De miért nem az?! Miért vagyunk fejlettebek az állatoknál? mert tudunk gondolkodni, és irányítani a dolgokat, (noh meg tudom, az érzelmek miatt..pfff) dee ezet miért nem tudjuk?! .. Tudom.. Túl egyszerű lenne a világ.. hát persze.. DE ha fááj szeretni vkit, mert b****meg, ő nem szeret viszont?! ..és ez már nem az első hogy ebbe a csapdába esek bele, amit barátnőmnek mondtam, nálam két lehetőség van szerelem terén, vagy engem szeret meg vki, aki nekem olyan jó barátom, imádom őt mint barát, és pont, mint barát a szemeben, nem több vagy én szeretek bele egy olyanba akinek én vagyok ez a bizonyos barát..  akár szánalmasnak is mondhatnám magam.. de én ezt csak rém kimerítőnek érzem..szeretni borzalmas dolog, mert fáj, kimerít, sokszor padlón vagy, rémisztő.. Univerzum, kérleek, teee.. aadj már vmii irány pontott, mert eez.. ááh.. pár napja még mintha tudtam volna, miért is b*szol ki velem, vagyis miért irányítod így a dolgokat, mert nekem vmi más van megírva, vmi olyan amire még nem készültem fel érzlemileg, és most tréningelsz erre engem.. hát kössz -.-  de most véletlenül se hidd azt, hogy megint egy olyan pasit kell az életembe küldened, aki szeret engem, és én meg megint szenvedjek meg vele, mert én képtelen vagyok őőt...ebből köszi, nem kérek már, tudom én miylen ha szeretnek, érzem én, ezért hálás is vagyok, de.. Én is aakrok tudni viszoont szeretniiii

gondolatok a buszon ülve

 ha az ember mindig boldog, mosolyog, nevet, minden percben csak izeg mozog, egy pillanatra se tud leállni, mert éélvezi az életet,t mindenen tud nevetni, mindennek tud örülni, azion az emberen látszik a legjobban, mikor vmi ott mélyen igazán bántja, egyszerűen képtelenség egy ilyen embernek eezt az állapotott teljese mértékben álcáznia, hiszen, már ha egy pillanatig nem úgy viselkedik ahogy szokott, az a megszokott életvidám felfogásban telik az az egyetlen pillaant, máár érzehtő, hogy itt vmi baj van, DE mikor már ez az ember őgy van vele, hogy nem tudom, és nem is akarok álca mögé búkjnia, akkor jönnek a kérdések hogy miért vagy ma ilyen, mi történt? mi bánt? és ekkor azzal a szomorú éss lehetetlen helyzettel találjuk magunk szembe, hogy igazából, maagm sem értem honan  ered eez aaz érzés bennem, csak vaan, megmagyarázhatatlanul csk ott van bennem, ami ellen mit lehet tenni? éss ha ezt mondom az aggódó embereknek, akik várják a válaszomat, hogy mi is bajom, nem fogják érteni, nem tudnak ezzel az információval mit kezdeni, nem tudnaks emmi bíztatüval előrukkolni, ami lehet igazság lenne vagy hazugság, dee vígasztaló, az biztos. De végül iss addig nyaggatnak, hogy mágis vmitt mondjak,  és akkor talán vmi beugrik, de az egyzser biztos, hogy a legelenyészőbb dolog, ami zavaró az életemben, ez lesz a válasz,.... a vígasztaló szavvak amúgy csak annyi a baj, hogy, nem aa teljess igazsáág, téyleg ezek arra szolgálnak, hogy megnyugtassuk aaz embert, mert igazából nem tdujuk mi zajlódik le benne, de érzzeük hogy vmit kell mondani, de míígy nem érzed, nnem értheted meg soha, jó ha ott vagy mellette, támogatod, de, soha nem értheted meg teljesen.

olyan emberke közt akik tudják mit akarnak, magabiztosak, törekvők, okosak, egy idő után máár neem érzem magam oylan különlegesnek, és szerencsésnek, lassacskán rájövök, hogy akit magamról hittem, ki vagyok, az a szerencsés, egyedi, kreatív, okos, ember nem is én vagyok, mert én csak oylan szeretnék lenni, de mivel eddig ebben a tudtaban éltem hogy az vagyok, ezért ezekért a dolgokért nem is tettem, mert azt hittem megvannak bennem, így meg... egyszerűűeen félelmetes, amikor erree rájön az ember,  mert eddig votl magamról egy kép, és az mikor hirtelen megdől.. azt hittem nem vagyok olyan befolyásolható az emberk szava miaat.. tévetdem.. mert eddig az a lány voltam, aki mindennek örült, a szélnek, az esőnek, a hidegnek télen, a melegnek nyron, a csípős téli levegőnek egy egy hideg este, egy szikrázó kellemes tavaszi napnak, amikor miden olyan új, gyönyörű, friss, az örge ősznek, a lombhullatól levelének, a színeknek, a sétáknak, amikor érzem hogy egy könnycsepp ami végig fut az arcomon a hideg szél ráfagyassza, és szél a hajammal is táncot lejt, .. én midn ezt imádtam, értékletem, .. dee,nem tudom, lehet mintha máár nem így lenne?! a húság, és a társadalom berögzült ostoba elvárásai meggyilkolják az emberekben az ilyan fajta szeretettt ezekben az egyszerű jelenségekben.

nem lennék "szerelmes típus?"

annyira zavar hogy már hitetlen vagyok, hogy azt gondolom, hogy igazi szerelem, csak a filmeken van, vagy tőleem igen távol áll ez az egész, pedig, kicsikén mindig azt hittem, hogy én olyan szerelmes típus vagyok, akire rátalálhat a szerelem, olyan tündérmesébe illően akár, vagy nem is kell a tündér mesejellemzője se.. csakk.. áh.. vhogy mindig kifogom, a számomra érzelmileg tökéletesen elérhetetleneket.. akikkel olyan jókat beszélgetek, mikor senki más sincs ott, csak mi ketten vagyunk, annyira képes vagyok bele szeretni, de úgy látszik az elsőből se tanultam, most is itt állok, egy ilyen helyzettel, de igazából, nem is az itt  abaj hogy bunkó lenne, hanem az, hogy annyira másképp vélekedünk a kapcsolatunkról, mert igazából, kívülről is barástág, s belülről is aaz , naagyon fontos, erős bizlamas barátsáág, semmivel felnem érő, de mégis, ...nekem,.. áhh.. Nem gondoltam volna hogy kitudok bukni ezen újra és újra, mikor már úgy érztem magamban egy hete, hogy ezt én lezártam, hogy semmi komolyabb érzelmi kötődést nem is érzek, erre, történik vmi, amire nem számítotam, és megint kiborul a bili..

Lehet csak egy olyan személyre lene szükségem, aki tud engem szerteni, de a fontosabb ennél, hogy én képes legyek őt szerteni, mert eez nálam eegy fura folyamat, hogy kit milyen mértékben, hogy szeretek meg, és úgy érzem rám férne eegy oyaln igazi nagy szerelem, vagy csak ahoz közelítsen, nem kell nagynak se lennie, csak szerelem legyen, mert olyan szinten elveszettnek, magányosnak, elkeseredettnek érzem magam.. pedig nem akarok ilyen lenni, lenne más mire kéne koncentrálnom, de úgy vettem észre, hogy az ilyen elhatározásaim, hogy Nem kell pasi, nem fogok senki után vágyakozni, se sírni, se hajtani, csak ha vkinek én kellek, és úgy érzem tudnám ezt viszon kölcsözni csak akkor,...csak pár napig tartanka ki... eddig futja a lelki erőm..

hajnalom

hajnalban minden másabb, az emberek, ahogy utaznak a buszon, ahogy reagálnak a történésekre, Hajnalban minden olyan meghittebb, kellemeesebb, érdekes, gyönyörű, elgondolkoztató, új, vhogyaan szeretni való. Tudtam volna eddig, milyen is egy őszi hajnal, mindig felkeltem volna, hogy újra és újra láthassam, átéljem ezt a hétköznapi Csodát. Bár mindig is szeretem ezt a napszakot, eddig nem tudtam volna megfogalamzni miért is, de most, már tudom, Egyszerűen imádom, eez eez lett a kedvenc napszakom, igyekszem, hogy többször átélhessem, mert a mai nap ezzel a korai élménnyel sokkal könnyebb volt, sokkal jobban értékelhetőbb volt ma bármi. :):) Amikor kikeltem az ágyból és megpillantotam, azt a hatalmass, naagy világító Holdat, aaz vmi hihetetlen voolt, Nem hittem a szemeneek, vmi gyönyörű volt..:) a sötétségben az égen a fényt nyújtó égitest, megnyugtató volt és felpezsdítő is egyben...:)

in medias res

Észre vettem, hogy általában csak úgy belevágok mindenbe, ahogyan írok a dolgokról, semmi bevezetés, az ember az se tudhatja épp mi bajom van..:)

DE végül is, nem tudom, így jönnek ki belőelm a gondolatok, és ezen msot nem tudok Még változtatni azt hiszem..:)

Nah szaal, akkor megint in medias res:

Mintha szeretnék meg nem értett lenni, mintha azt keresném, hogy ne tudjanak megértnei, mintha mikor szeretek vmit de azt mások nem szeretik, akkor én ettől különlegesebbnek érzem magam, hogy nincs hozzám hasonló ízlésű, féle ember. Egyszerűen szeretem azt érezni hogy bonyolult vagyok mások számára?! ..nem értem, mert vhol méllyen, vagyis nem oylan mélyen, de úgy érzem, hogy keresem azt a vkit aki teljesen megtud érteni, aki érti mindazt hogy mit miért amit teszek, mondok, épp mikor miért érzem magam úgy ahogy, vagy aki annyira nagyon azon van hogy megértsen, hogy ez már nekem bőven elég lesz ahoz, hogy úgy igazán de nagyon szerethessem emiatt, mert megpróbálta, és lehet vhol meg is fejtett már, Talán... úgy szerteném ezt az emberkét a közelemben tudni. DE van egy oyaln érzésem, hogy ha vki vhol az én fejemben már egy picit hibábbdzik, akkor már édes kevés mennyire van azon hogy megtudjon érteni, hogy végre megfejtesen, egy oylan embert Aki önmagát se érti néha, az érzéseit, amivel teljesen eltud veszni ebben a nagy világi dzsungelben..:/:/:/ Nem akarok ilyen lenni. Fárasztó és borzasztó a gondolat, hogy mennyire kitudom készíteni az embereket a bonyolultságom miatt..:/:/

Akarok tudni szeretni igazán!!

ez így van jól:)

ha azt szavakba lehetne önteni akkor azt hiszem vhogy így hangozna. :

Imádtam a nyarat, minden pillanatát, mikor szomorú voltam, vagy épp más vártam, vagy csak még aakartam vmiből ami olly jól esett, de nem kaptam meg..Hihetetlen élmények ezek, amik bennem vannak, és ezt soha senki nem veheti már el tőlem, mert ez a sajátom az enyém.. és Imádom, imádom ezt az érzést, és imádom azokta akik ezekkhez egy parányit is hozzáadtak, akik ott voltak ezekben a pillanataimban, (ohmygod) kellet minden egyes pillanat, mint egy falat kenyér, keellet az életemhez, olyan szintű élmények ezek, oylan szintű felfedezések, élvezetek, kellemes és kellemetlen pillanatok, bosszantó percek, haragos napok, vicces délutánok, érdekesebbnél érdekesebb bezsélgetések, látványosságok, reményteli gondolatok, ... egyszerűen Tökéletes minden tökéletlenségével ez a Nyár tökéletes volt, vagyis nem múlt idő.. az, az is marad mindörökké, mert bennem volt mindaz ami emberré tesz, ami alakítgatja a személyem, hozzátesz a lelki világomhoz egy picit vagy annál többet, vagy épp elvesz amennyit kell, Kellet minden egyes része ennek a nyárnak, minden mondata ami elhangzott, vagy épp kimondatlan szóként él bennem. Felemelő érzés mindez, hogy amin átmentem, eza tökéletes világ egy apró időszaka csak, hiszen van tovább, mindörökéé! Csodás, bíztató, lehetőségekkel teli ez az élet, Hát hassználjuk már ki..:) tapasztaljunk, éljük meg mindent amit csak lehet, de mivel bármit leehet...:):) kezdjünk hozzá, .. vagyis jobban foglamazvaa Folytassuuk:)

milyen fura is az ember..

olyan csodálatos dolog az hogy találkozunk emberekkel, beszélgetünk velük, még ha a kommunikáció kissé nehezen is megy eleinte, de nem állhat nagy akadályként a közös nyelv hiánya, mert ha kíváncsiak vagyunk a másikra, nyitottak mind arra amit közölni szeretne, megosztani velünk, akkor úgy is sikerülni fog, új élménnyekkel bővülünk, egyre és egyre többek leszünk ezek által lelkileg. Hihetetlenül nagyra tartom a közös szimpátiát, ahogy meglátjuk egymást, máris mitnha már ismerném, mert oylan jó ránézni, jó vele bezsélni, jó a közelében lenni, érdekes reakciókat vehetünk észre két idegen ember első találkozásánál. Mert néha nem ez látszik, hogy egyből megnyílnak, és bezsélgetnek, egészen más is történhet. Lehet hogy az egyik fél jobban közeledik, a másik inkább egy falat húz maga köré, mert hiszi, úgy könnyebb, jobb egyszerúbb lesz saját maga számár, nem érheti se csalódás, se bánat, de az ilyen ember elfeldekzik arról az egyszerű tényről, hogy mi van ha mégse ez történne , kitudja? lehet épp az ellenkezője fog bekövetkezni..:):)

Olyan sok minden féle dolog van a piciny Földünkön ami összehozza az embereket, jó látni, komoylan, élmény látni, hogy a legapróbb vmi is összehozzhet két embert, akik addig nem szándékoztak eggyüt bezsélni..:) itt van a legegyszerűbb, az alkohol..) mi mindenre képes, vki őszínte lesz a hatására, más igen csak megnyílik, és barátkozik..:) de iylen a foci is, tömegeket hozzott idén is össze a VB, amely gyönyörű látvány volt..:)

most úúgy Táncolnéék

mostanábaan igen sok és fura helyezetekben jelentkeztek a jelek, igen A Jelek, amiket nem úgy kell elképzleni hogy az ufók gabonaköröket hagyatak itt, neeem... ezek olyan dolgok, amikkel az Univerzum akar üzenni, a sors ezekkel a jelekkel egyengeti utamat, és mostanság egyre gyakrabban előforulnak ezek a féle dolgok, rémisztően sok, nem tudni miért, Bár ha belegondolok, leehet vmi nagy változásra készít fel, mindez, de ebben sem vagyok biztos, némelyiket nem tudom hova tenni.... dee majd rájövök, ha kell, mert nem véletlenül történnek velem ezek, ebben Hiszek én, hogy semmi nem történik véletlenül..:) mindennek megvan a maga funkciójaa:):)

Amikor ma este leültem a géphez, bekapcsoltam a zenét, hallgattam, Micheal Bulbe-t éss olyan nagyon nagy táncolhatnék tört ráám, nagyon nagyon bennem volt, hogy Táncoljak, emberrekkel, de nem a tuc tuc zenére, hanem iylen jazzes, latinos zenére:):) imáddoomm:)

maajd kisidőre rá máár hirtelen vmi rossz hangulat fogott el, ami fura, mert nem igazán volt ilyen mostanság, és legszívesebben a fejemet az asztalba verném, Nem tudom miért...?! hmm.. mostanra se nagyon változott, most csak az van hogy csak a rossz hangulat, egyfajta rossz érzés van a szívemnél, úgyérzem mintha elnehezedett volna, nyomja, szószeritn vmi nyomja a szívemet.. hmm... leeht talán tudom is, kéne tudnom miért? csk félek beimsenri? vagy nem tudom.. nem tudom..:) magammal hadakozok lélekben.. érdekeess..

Még amit leszeretnék írni, hogy mostanság újre kezdem azt a zenét értékelni, szeretni amit régen szerettem, hallgattam mindiig:):)  ha leeht még egy fokkal jobban Szeretem már a Zenét:):)

Nem az kell, amit kérek, hanem amire vágyom

Itt van az amit eddig akartam, most meg meghátrálnék? tényleg megakarom, megfogom tenni? Én? lehetek ilyen? ilyen szívtelen, önző, idióta,barom? Ilyen vagyok most? aki összetöri az embereket, mert neki vmi apróbb szeszélye miatt, épp nem "tökéletes", mert jónak jó, de nem elégg jó, nem nekem jó, másnak jobb?! érdekes, új a szitu, de mintha mást vártam volna. Túl sok filmet nézek? Meglehet. Biztos. de mégis... most utálni kéne magam? ..megtettem.. az van hogy utálom magam, össze nem fogok törni, gondolkozni nem bírok... álmomban szép volt, jó volt, de.. Fárasztó, szerencsétlen lény vagyok. Megváltoztam volna? vagy eddig is ilyen voltam, csak eddig nem volt rá helyzet hogy előbújjon ez belőlem? Számomra a gondolat fárasztó, hogy arra vágyok, ami nem kell, amit nem szeretenék, ami van azt meg tudnám nélkülözni, ezekután azon se lepődnék meg ha páran elfordulnának tőlem...Bonyolult lelkem, gondolkodássom van. Azt akarok, hogy tudajk oyaln lenni, hogy nem fontos annyiraa hihetetlenül nagyon az első benyomás, de kezdek rájönni.. túl nagyra tartom ezt az érzést, és Tudom, ésszel TUDOM hogy hüyleség , már csak az hogy ilyeneken gondolkozok, de egyszerűen a szívem meg rohadtul fáj, mintha kifáradna, mintha, azt akarná mondani, hogy ez nem jó, más az amire vágysz. ... Oké, és mi van ha ezt elfogadom, ezt a tényt, Oké, másra vágyom, de Mondja már meg vki Mi A Francra Vágyok Én Akkor Most? mi az amire szükségem van, ami igazán, úgy telsjen szívemből kell enekm, hogy megnyugodjon a lelkem, hogy azt érezzhessem amire vágyakozok, azt az élményt kapjam...

....nem tudom, semmit nem tudok, Fogalamam sincs, msot a Világ legynagyobb Hülyéjének érzem magam. Ez van.

Meg az hogy nem tudom hinni a szavait, nem tudom érezzni, amit akarnék érezzni. Azt ahogy mond vmit, olyan őszíntén, olyan hihetően, nekem mégse megy, hogy elhiggyem, kételkedek, mindeben amit mond, nem, nem azért mert nekem ez jó, ez a hobbim,csak hát mert általában, én hiszek az emberkeben, abban amiket modanak nekem, néha túlságosan is, előfordul, hogy már naívan iszom más ember szavait. Most iylenről szó nicsn, nem tudom, ez jel e, vagy sem.. Régen hittem a jelekben, mert bejöttek, általában, ezt szögezzük le, hogy nem mindig, csak általában.. most is hiszek benne, lehet nem kéne, ...Higgyek? de van oyaln mikro olyat mond, ami lehet apró vicc, de mégis engem megijeszt, hogy hogy már így gondolkodik? már ennyire? .. megrémiszt..... Alaposan átkell gondolni ezt... csak tudnám hogy..

nem értek semmit

Egy elveszett embernek érzem magam, aki nem tudja hol a helye. Eddig mintha tudtam volna, tisztában lettem volna a létemmel, a helyemmel, de nem is ezek a jó megfogalmazások, nem tudom, elveszet lélek vagyok, aki bizonytalan, túlcsordulok érzelmekkel, néha igen magányosnak érzi magát, félelmekkel, vágyakkal, ambiciókkal.  Nem értem.. ideges vagyok.. nem értek semmit, könny cseppek vannak a szememben, érthetlen módon megváltoztam volna? aa mindig optimista, vidám, életvidám, félelmet nem ismerő, sok mident tudó emberből ez lettem? .. nem értek semmit.. Fáradt vagyok, Fáj a szívem(?!) változást akarok, vagy csak a régit vissza kapni, ami úgy hiányzik nekem, eddig bírtam volna?! Vmi elfoglatság, vmi... régebben többet beszéltem, mármint, nem tudom... nem hallgatnak meg, vagyis de meghallgatnak, dee nekem mindig van vmi bajom azzal hogy hogyan hallgatnak meg, a reakcióukkal nem vaqgyok megelégedve, mintha nem éreznék át, mert igazából nem tudják.. mivel én se tudom Mit akarok.. mert mi lenne az? amit én akarok? mi tudna most értelmet adni? keresgélek folyton,l gondokozok, vráok, igazából ez az sokat túl sokat várok.. nem teszek csak várok, átgondolom, újra és újra.. hogy miért? Fogalma sincs.. ijen vagyok.. msot is látom a napot és örülök neki, a szélnek, a csendnek, a zajnak, a beszélgetésnek, a társaságnak, a nevetésnek, a találkozásoknak, a szemezéseknek, az illatoknak, az életnek. dee mégis vannak helyzetek mikor nem az hogy elkomorul a világ képem.. nem ez nicsn így.. hanem, a bánat,a bizonytalanság, a miért kérdések, az idegesség.. és ezeknek a  dolgoknak nem tudom az okát..